ugyintezes.jpg

ÚJ LEADER PÁLYÁZATOK JÚNIUS HARMADIKÁTÓL!

Tájékoztató - 2013. máj.. 01.



Megjelent az EMVA társfinanszírozású intézkedések Irányító Hatóságának 16/2013. (III.16.) számú Közleménye a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák felülvizsgálata a LEADER program 2013-as harmadik pályázati köréhez kapcsolódóan. A LEADER program harmadik pályázati körének előkészítésének részét képezi a Tisza-Tarna-Rima-Mente LEADER Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának felülvizsgálata, a fő célkitűzésekhez kapcsolódó intézkedések megfogalmazása, amely a június 3-án induló új LEADER pályázatok feltételeinek keretét jelöli ki.

A pályázati feltételek ismertetésére 2013. március 28-án, csütörtökön 10 órakor nyilvános LEADER Fórumot tartottunk Tenken, a Polgármesteri Hivatal Házasságkötő termében, április 11-én pedig Átányban elfogadtuk az Akciócsoport Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának módosítását, valamint a LEADER Intézkedési tervet, amely alapján kerül sor az új LEADER pályázatok kiírására. Az intézkedési terv jelenleg az IH általi elfogadásra vár és ezután felkerül honlapunkra. A közgyűlés továbbá elfogadta az Egyesület 2013 évi közhasznúsági jelentését, a 2013 évi költségvetést, további öt évre pedig megerősítette az Egyesület tisztségviselőit és Helyi Bíráló Bizottságot választott.

A közgyűlés jegyzőkönyve, a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia elérhető a honlapunkon.
Helyi Vidékfejlesztési Stratégia/Stratégia 2013