ugyintezes.jpg

Tájékoztatás tüzelő- és fűtőberendezésekkel kapcsolatban

Katasztrófavédelem - 2015. okt.. 12.


katasztrofavedelem.jpg

Megkezdődött a fűtési szezon és ezzel egy időben sajnálatos módon megjelentek a kéménytüzes, füstmérgezéses tűzesetek. A gyakran tragikus kimenetelű események többsége kellő odafigyeléssel és felkészüléssel megelőzhető lenne. A szén-monoxid-mérgezés legtöbbször a tüzelő-, fűtő-, és egyéb berendezések (páraelszívó, kandalló) helytelen használatára, a karbantartás és ellenőrzés hiányára, vagy a helyiségek nem megfelelő szellőztetésére vezethető vissza. Éppen ezért különös jelentősége van a kémények rendszeres ellenőrzésének. A nehezen észlelhető színtelen és szagtalan szén-monoxid ugyanis jellemzően a tüzelőberendezésen vagy a nem megfelelően működő kéményből áramlik vissza a helyiség légterébe. Kerülhet mérgező gáz a lakótérbe nem kellően tömített kályhából, kandallóból, füstcsőből, kazánból, vagy az elszennyeződött fürdőszobai „átfolyós” vízmelegítőből is.


Csak engedélyezett típusú, kifogástalan műszaki állapotú tüzelő, fűtő berendezést használjunk, ezt szakembernek kell beüzemelnie és javítania. A kémény állapotát előírt időszakonként – évente – ellenőriztessük. A vonatkozó rendeletek értelmében a kéményseprő-ipari közszolgáltató szakembereinek időszakonként ellenőrizniük kell a használatban lévő és a tartalék kéményeket. Azon égéstermék-elvezetőket, amelyekre gáztüzelésű berendezést kötöttek, illetve amelyek szilárd- vagy olajtüzelésű berendezést szolgálnak ki legalább évente egyszer kell ellenőrizni és szükség szerint tisztítani. Amennyiben az ellenőrzés során a kéményseprő élet- vagy vagyonbiztonságot közvetlenül veszélyeztető szabálytalanságot észlel, írásban arra szólítja fel az ingatlan használóját, hogy azonnal állítsa le az üzemeltetést, egyben tájékoztatja a hatáskörrel rendelkező hatóságot, szükség esetén a gázszolgáltatót. Közvetlen veszélyeztetésnek számít például, ha az égéstermék tartósan visszaáramlik a légtérbe, ha nem megfelelő tömörségű vagy állékonyságú az égéstermék-elvezető, vagy ha azon nem végezték el a műszaki vizsgálatot, tisztítást. Az üzemeltetés azonnali leállítását vonja maga után a nem megfelelően rögzített összekötő elem vagy a nem zárható tisztítónyílás is. Az elvezető tömörségének, illetve állékonyságának problémája esetén az építésügyi hatóság, a többi esetben pedig a katasztrófavédelmi kirendeltségek járnak el elsőfokú hatóságként. A Gyöngyösi Katasztrófavédelmi Kirendeltség területén több száz esetben adtunk ki tiltó határozatot. A kémény újbóli üzembe helyezését ugyancsak a katasztrófavédelmi kirendeltségek engedélyezik, természetesen a szabálytalanság megszűntetése után. Ennek megtörténtét a közszolgáltatótól kapott kéményseprő ipari nyilatkozat (égéstermék elvezető műszaki vizsgálatáról) bizonyítja. Felhívom a figyelmet, hogy indokolt esetben lehetősége van a tűzvédelmi hatóságnak bírság kiszabására, amely 5.000 – 30.000 Ft-ig terjedhet. A gázkészüléket (kazán, bojler, konvektor) is évente vizsgáltassuk felül. Hasznos lehet a szén-monoxid-érzékelő készülék használata, egy megfelelő eszköz életet menthet. Ezek azonban nem helyettesítik a rendszeres karbantartást, felülvizsgálatot! A kazánnal, főként vegyes tüzelésű kazánnal felszerelt ingatlanban a kémények ellenőrzése mellett érdemes átvizsgáltatni magát a berendezést is (vízkőlerakódás, biztonsági szelep működőképessége, csapok, szelepek állapota, vegyes tüzelés esetén huzatszabályzó állapota stb.). Mindezeken túl ügyelni kell a tüzelőanyag tárolására is, biztosítsuk a megfelelő távolságot a tüzelő, fűtő berendezés és az éghető anyag között. A kazán közelében felhalmozott éghető anyagokat távolítsuk el. Baj esetén azonnal hívjuk a katasztrófavédelem műveletirányítási központját a 105-ös segélyhívó számon!