ugyintezes.jpg

Felhívás - 2020.03.24.

Egyéb - 2020. márc.. 24.


tajekoztato.jpg

Tarnaörs Község Polgármesterétől


Felhívás és tájékoztatás

Tisztelt Tarnaörsi Lakosok!

Az Önkormányzat helyi önkéntesek jelentkezését várja, akik segíteni tudnak a kihirdetett vészhelyzet miatti feladatok ellátásában. Ez elsősorban azon idős és egyedül élő emberek ellátásban történő közreműködést jelenti, akik a járvány miatt önkéntesen elzárkóztak otthonukba, de a későbbiekben más karitatív feladatok elvégzésére is sor kerülhet, a várható további intézkedések alapján. Jelenleg az Önkormányzat saját dolgozókkal ki tudja elégíteni az igényeket, de fel kell készülnünk arra is, hogy további segítőkre is szükség lesz. Kérem, aki érez magában felelősséget és erőt, hogy segítse az erre rászorulókat, jelentkezzen az Önkormányzat Hivatalában vagy nálam.

Tájékoztatom a település lakosságát, hogy az Önkormányzatnak jelenleg csak az éves rendes költségvetésében maghatározott összegek állnak rendelkezésére. A kihirdetett vészhelyzet miatt rendkívüli támogatást nem kapott, ilyen folyamatban sincs. Amint lesz elérhető plusz forrás, mindent megteszünk, hogy azt helyben a lehető legjobban fel tudjuk használni, és erről természetesen értesíteni is fogjuk a lakosságot.

A közösségi médiában helyi szinten, illetve a szóbeszédben számos, részben vagy egészben megalapozatlan hír, információ, torzított vagy valótlan tény jelenik meg, amely tévesen informálja az embereket. Felhívom mindenki figyelmét, hogy közérdekű, megalapozott, valós információkat egyrészről a kormány hivatalos tájékoztatása nyújt, helyben pedig a www.tarnaors.hu honlapon, valamint Tarnaörs község hivatalos facebook oldalán teszünk közzé. Amely tájékoztatás nem innen érkezik, kezeljék fenntartással, nem biztos, hogy valós.

Kérem, hogy amennyiben a járvánnyal, a kialakult helyzettel, az intézkedésekkel kapcsolatban más hiteles forrásból nem elérhető, helyben szélesebb kört érintő vagy más közérdekű kérdése van, szeretné megtudni, hogy valamely sokakat érintő hír igaz-e, írjon e-mailt az @ címre. A kérdésekre adott hiteles válaszokat a honlapunkon és facebook oldalunkon tesszük közzé.

Almádi János
polgármester